12 szeptember 2013
Kategória: Egyéb, Kiemelt
12 szeptember 2013,
 0

Régen megmozdulni is lusta voltam és messziről elkerültem a konditermeket, de még a testnevelés órákat is ellógtam. Ennek meg is lett rövidesen az eredménye, hiszen a mérleg 70 kg-ot mutatott. Amikor a környezetemben már mindenki megkérdezte, hogy terhes vagyok-e, rájöttem, hogy nem mehet ez így tovább. Ennek már másfél éve és azóta 10 kg-ot fogytam a rendszeres edzéssel és sokkal jobban érzem magam, hála Gyuri és Orsi segítségének. Köszönöm neked Iron Bull! J

 

Preiner Anna

Fertőszéplak

Pultos

 

 

Régebben edzettem már itt 4-5 hónapot, de tanulmányaim miatt el kellett halasztanom és most kezdem el újra. Azért járok továbbra is ide, mert sok gép, jó társaság és kényelmes az edzés itt. Azalatt a pár hónap alatt jóval erősebb lettem: fekvenyomást 30 kg-al kezdtem, mostanra már 60- 70 kg-al megy. Mostantól folyamatosan fogok edzeni!

 

Németh László

Fertőd

Diák

 

 

Azért kezdtem el járni kondiba, mert hosszú idő elteltével azt éreztem, hogy az irodai munkám egyre több, a fizikai (mozgás) pedig egyre kevesebb. Sokat filóztam merre induljak, de az újságokban megjelent hirdetések meggyőzőek voltak számomra. 1,5 év gondolkodás után eljöttem. Igaz az első nap 2011 januárjában ijesztőnek tűnt amit láttam, de pár alkalom után a „családias” fogadtatás megváltoztatta ezt a nézőpontomat. Azóta is folyamatosan járok, eredményeimmel elégedett vagyok. Az állóképességem és erőnlétem egyaránt stabilizálódott. Több régi ismerőssel vettem fel itt a kapcsolatot, valamint új barátokat (üzleti partnereket) szereztem. Köszönet mindenért! Üdvözlettel: Frédi

 

Balogh Alfréd

Pereszteg

Lakatos

 

 

A férjem bíztatására kezdtem ide járni. Úgy vettem észre, hogy nála eredményesnek bizonyult az edzés, ezért úgy döntöttem belevágok én is. Ezt megelőzte egy rosszul kivitelezett diéta, ami eredménytelennek bizonyult. Azt gondoltam, hogy ha edzeni járok, de valamivel többet eszem, kordában tarthatom a súlyomat. Sajnos a lelkes edzés ellenére ez nem így alakult, az elmúlt 3 hónapban ugyanis híztam 8 kg-ot. Az edzést továbbra sem hagyom abba, de sajnos kőkemény diétába is kellett kezdenem, hogy a felszedett kilók lemenjenek. Eddig ár 5-6 kg-tól sikerült megszabadulnom, remélem ez így folytatódik és az edzés csak fokozni fogja az eredményt.

 

Baloghné Kelemen Zita

Kópháza

Óvónő

 

 

 

A munkámból eredő erőnlét hiány ösztökélt az edzésre. Mivel felszolgálóként a gerincem túlterhelt, próbáltam a hátedzésre koncentrálni, s ez oly jól sikerült, hogy sikerült 6-8 kg izomtömeget felszednem. Természetesen ezen felbuzdulva a mindennapjaimmá vált az edzés. Így közel a 40-hez azt hiszem sikerült az átlagosnál erősebb izomzatot felépítenem. Ezt köszönhetem NEKTEK és az idejáró segítőkész sporttársaknak is.

 

Kovács Zoltán

Fertőszéplak

Felszolgáló

 

 

 

Mikor arra az elhatározásra jutottam, hogy ezentúl rendszeresen fogok sportolni. Számomra a legnagyobb félelmet a kezdeti lelkesedés későbbi alábbhagyása jelentette. Most, 3 hónap elteltével, jelenthetem, a kezdeti kedv nem hogy csökkent, hanem szinte rutinná vált az edzés ( heti 3 alkalom). Mindezek mellett az edzésmentes napokon is energikusabbá váltam, könnyebben birkózom meg nem csak a fizikai, hanem a szellemi kihívásokkal is. Még egy pozitívum, hogy ezalatt megszabadultam 3 kg-tól, fittebbé váltam mindennemű nehézség nélkül.

 

Kóbor Balázs

Fertőszéplak

Tanuló

 

 

 

Úgy gondoltam, hogy 50 évesen inkább a jóga és a pilates a nekem való testmozgás forma, illetve kevesebb időt igényel, ha otthon tornázom. A Flabelost két okból próbáltam ki : 1. kevesebb igényel, ami a munka- utazás- házimunka mellett lényeges szempont; 2. a „testformázás” mellett az egészség megőrzése (vérkeringés, csontritkulás, stb. ) Egy hónap után a tapasztalataim, hogy feszesebbnek, élénkebbnek érzem magam.

 

Hámorné Erős Márta

Fertőszentiklós

Védőnő

 

 

 

Ismerőseim kezdtek el járni Flabélosra, és látva az ő „változásaikat”, ami elég szembetűnő volt én is kedvet kaptam, hogy kipróbáljam. 2 hónap Flabélos után centiben mérhető a változás, tulajdonképpen a az egész testemen. Az arcom, a hasam, a csípőm és a combom is átformálódott. Ezután is szeretném folytatni ezt a mozgásformát, különösen azért is, mert ülőmunkát végzek.

 

Edviné Káldi Katalin

Fertőszentmiklós

Titkárnő

 

 

5 évvel ezelőtt látogattam meg először a termeteket. Kezdetben az volt a célom, hogy minél gyorsabban, kevesebb időráfordítással nagy célokat elérjek. Később- pár hét elteltével- Gyuri megmutatta, hogy mi a lényege az egésznek, és hogy az, amit először elgondoltam messze van a céljaimtól. Ezt követően sikerült egy általam kigondolt edzéstervvel és a konditeremben lévők segítségével elérnem azt, ahol most tartok. Remélem továbbra is sok segítséget fogok kapni Tőletek!

 

Pete Kristóf

Hegykő

Műszaki vezető

 

 

Ismerős ajánlásával kezdtem idejárni. Az ő látványos fogyása ösztönzött, hogy itt a helyem. Elkezdtem Flabélosra járni. Néhány alkalom után elkezdtem fogyni és a testem feszesebbé vált, amit a környezetem is igazolt. Mindezek örömére rátettem még egy lapáttal, elkezdtem masszázsra is járni. Nagy örömmel töltött el, hogy a szokványos női problémák kezdtek eltűnni és a fogyás még erőteljesebben beindult. Ezúton is köszönet Áginak! Kiemelném a lányok, kimondottan Andi és Orsi segítőkészségét és tanácsait.

 

Horváthné Markó Hajnalka

Sarród

Felszolgáló

 

 

 

Amikor még nem jártam ide, 65 kg körül voltam. Most jelenleg 80 kg körül mozgok. Kevesebb önbizalmam volt, mára már ez is megnőtt. Jó ide járni, mert mindenki segítőkész és rengeteg szakismerettel rendelkezik. Az edzőterem felszereltsége nagyon modern.

 

Kristály Balázs

Fertőd

Tanuló

 

 

Nagyon fiatalon jártam itt először, korom ellenére egyből befogadtak. Kisebb- nagyobb megszakításokkal már 5 éve járok az Iron Bull & Fitt Lady Fitnessbe és mondhatom, hogy tapintható a különbség. Az utóbbi év leforgása előtt kb. 8 kg izmot sikerült építenem. Hátfájásom teljes mértékben eltűnt és koncentráltabbá váltam. Több konditeremben is megfordultam és mind a felszereltség, mind az itt lévő társaság szempontjából ezt találtam legjobbnak. Örülök, hogy rendszeresen ide járhatok és része lehetek ennek a nagyszerű csapatnak.

 

Kóbor Bálint

Fertőszéplak

Tanuló

 

 

 

Kb. 3 évvel ezelőtt kezdtem járni és igen sovány, 55 kg-os srác voltam. Lejöttem a terembe és megfogott a légkör. Jelenleg 73-74 kg-nál tartok, sokkal jobb a közérzetem és kezd tetszeni, amit a tükörben látok. Örülök a pozitív visszajelzéseknek, amiket az ismerőseimtől kapok.

 

Márk Tamás

Petőháza

Masszőr

 

 

Január óta járunk ide barátaimmal edzeni és sokkal jobban érezzük magunkat. A fejlődésem sokkal látványosabb és a hangulatom is sokkal jobb. Az emberek barátságosak és segítőkészek. Helyben tudunk táplálék kiegészítőt venni és ez nagy pozitívum. Egy kicsit messze van lakóhelyünktől, de megéri átjönni.

 

Varga Gergő

Kapuvár

Tanuló

 

 

Sajnos nagy sikersztoriról nem tudok beszámolni, 1 dkg sem ment le rólam, pedig pedig április óta járok edzeni. Igaz, hogy diétázni is kellene mellette, amit nem tudok megvalósítani. Ennek ellenére szeretek ide járni és a férjem szerint, ha nem is fogytam, de átalakult a testem. Továbbra is fogok járni, ha nem mozdul a mérleg, akkor is.

 

Róka Mónika

Fertőszéplak

GYES-en lévő anyuka

 

 

 

Én voltam a világ leglustább embere. Sem futni, sem tornázni nem szerettem. Iskolás koromban mindig mondta a torna tanár, hogy megbuktat, ha nem futok. Mondtam neki: Helló, hülye vagyok?! Dehogy futok. És most tessék, 3 éve járok hozzátok és futok, tornázok, minden gépet használok! Ja és -7 kg-tól búcsút vettem. Pusz.

 

Barcza Gyuláné

Pinnye

Mindenes

 

 

 

Mikor még nem jártam ide, azt hittem, hogy itt már mindenki izmosra gyúrta magát és kinéznek innen. Az első alkalommal haverokkal jöttem el és kedves fogadtatásban részesültem. Mindenki segítőkész volt és sok tanácsot kaptunk tapasztaltabbaktól. Kb. egy éve járok ide kisebb nagyobb megszakításokkal. Sokkal fittebbnek érzem magam edzések után. Úgymond felébreszt.

 

Kunstár Mihály

Fertőendréd

Tanuló

„Attól tartottam, hogy ide is csak olyan cicababák járnak, mint a többi konditerembe…..

 

Mielőtt még nem jártam nálatok, attól tartottam, hogy ide is csak olyan cicababák járnak, mint a többi konditerembe, ahol a pasikkal együtt edzenek, és teszik-veszik magukat előttük. De ide hála Istennek tényleg duci csajok is járnak, ezért nem néznek ki közülük. Mióta ide járok (2 hónap), fogytam 5 kg-ot. Flabélos és edzés is egyben, bár az edzés kicsit kevesebb, mint kellene, ezért nem értem még el a kívánt súlyomat. Erre ráadás még, hogy az étkezéssel is hadilábon állok, nem mindig sikerül a diétát betartanom. Azért járok edzeni, hogy ledobjam a felesleges kilóimat. Sokat segít ebben Orsi, mindig ellát jó tanácsokkal, étkezés és edzés terén is.”

 

Bognár Mónika

Fertőszéplak

Adminisztrátor

 

 

Volt egy autóbalesetem, amiben sérültek az izmaim, és gondoltam, hogy az edzőtermi munkával megpróbálom erősíteni őket. 1 hónap edzés után már érezhető változás következett be. Szeretném folytatni az edzést továbbra is a még jobb eredmény elérése érdekében.

 

Edvi Ferenc

Fertőszentmiklós

Ács

 

 

Mindig pozitív érzésekkel tölt el, ha meghallom ennek az edzőteremnek a nevét. Soha nem esik nehezemre elmenni, és sportolni. Mindig úgy érzem, hogy inkább szórakozás az itt eltöltött idő, mint szenvedés. Itt foglalkozhatom magammal, formálhatom a testem, és ezzel együtt a lelkem is. Mindig készségesen segítenek, bármivel is fordulok oda. Rendszerességet hozott az életembe, és kitartást, amit nagyon köszönök!

 

Szigeti Mónika

Fertőd

Tanuló

 

 

Személyes tapasztalatom, amikor van bérletem, rendszeresen sportolok. Sőt, mióta a Flabélost is használom, sokkal hatékonyabban kezdtem el fogyni. Megbeszéljük a csajokkal, milyen ötleteik vannak még, ezzel segítjük egymás munkáját is. Vidáman és hasznosan töltjük el a szabadidőnket, amit ezelőtt TV nézéssel vagy evéssel töltöttem. Orsi nagyon jó étkezési tippeket ad, amihez az alapanyagokat már itt is megvásárolhatjuk.

 

Weiss Annamária

Fertőd

Ruházati eladó

 

 

 

 

 

 

 

A barátnőm évek óta hívott, hogy menjek vele a konditerembe, hogy milyen jó, mennyire élvezi, biztos nekem is jó lenne. Mindig volt valami kifogásom, hogy nem érek rá. A kulcsszó a Flabélos gép volt, ami miatt megkerestem az Orsit. Ezért kezdtem el ide járni, aztán megtetszett a légkör és szépen kezdtek lemenni a centik először, utána pedig a kilók is.  53 évesen olyan sikerélményeim vannak, hogy magam is alig hiszem el néha. 68 kg voltam amikor elkezdtem, most 64,5 kg vagyok tele energiával és lelkesedéssel. Első próbálkozásomkor 2x tudtam megcsinálni a felülést, és azt hittem, hogy belehalok, most a 10-12 könnyen megy, de csináltam már 2x 15öt is. Az 50 év felettieket is csak bíztatni tudom, nagyon megéri ide járni. Sokkal jobban érzem magam.

 

Lapis Gáborné Zsuzsa

Fertőszentmiklós

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Facebook

  • Vélemények

    Kb. 3 évvel ezelőtt kezdtem járni és igen sovány, 55 kg-os srác voltam. Lejöttem a terembe és megfogott a légkör. Jelenleg 73-74 kg-nál tartok, sokkal jobb a közérzetem és kezd

    Márk Tamás (Petőháza)
    Vélemények